MAKETT RAGASZTÓ

Egy makett webshop készlete sem lenne teljes a makettezést segítő kiegészítők forgalmazása nélkül. Éppen ezért makett ragasztók, hígítók és ecsetek széles választékával várjuk vásárlóinkat makett webáruházunkban, személyesen pedig WestEnd-beli üzletünkben is, hogy mindent egy helyről szerezhessen be.
Rendezés:

Ha még csak egy teljesen új elfoglaltság lenne Ön számára a makettezés, de akkor is, ha már profi szinten űzi, jól jön, ha birtokában van a tevékenységhez szükséges eszközöknek, makett kiegészítőknek.

Mivel a legtöbb makett doboza nem tartalmazza ezeket, ezért jó beszerezni még időben őket, főleg ha kezdő makettező.

Nem minden makett igényel ragasztást, festést, ám amelyik igen, ahhoz szüksége lesz ragasztóra, festékekre, ecsetekre.

Ezeket már csak minőség szempontjából is jó ugyanazon a helyen megvásárolni, mint magát a makettet (a legnagyobb makett gyártók kiegészítőket is gyártanak termékeikhez), akkor pedig, ha kezdő, egyenesen ajánlott, hogy egy helyről vegyen meg mindent, hiszen ezzel időt, energiát és nem ritkán pénzt is megtakaríthat.

Makett webshopunkon mi úgy igyekszünk segítségükre lenni a kezdőknek, hogy a termékek mellett feltüntetjük azt is, hogy milyen kiegészítőt javasolunk hozzá. Így csak néhány plusz kattintás és máris a bevásárlókosarunkban lehet álmaink makettje mellett a ragasztó, a festék és a többi eszköz is anélkül, hogy plusz utánajárásba kerülne számunkra mindez.

Mire érdemes odafigyelni a makett ragasztó használatánál?

  • Az első és legfontosabb tanácsunk, hogy soha ne a háztartásban fellelhető ragasztóval, pillanatragasztóval próbálkozzunk makettezésnél, hanem MINDIG speciális makett ragasztóval lássunk neki a munkának.
     
  • A makett ragasztók többsége úgy működik, hogy gyengén megoldja a két ragasztásra váró pont felületét, éppen ezért nagyon óvatosan kell bánnunk vele. Elég csak néhány félrement csepp vagy az ujjbegyünkön maradt ragasztó pötty, amivel hozzáérünk a makett egy másik pontjához és máris károsítottuk vele a felületet. Mielőtt élesben is nekilátnák a ragasztgatásnak, érdemes néhány teszt ragasztást is végigcsinálnunk, hogy megismerjük a ragasztó milyenségét, működését.
     
  • Minden makett alkatrészt legalább kétszer próbáljon összeilleszteni még szárazon, mielőtt bekenné azokat ragasztóval is. Így még időben kiderül, ha valami nem passzol, nem illeszkedik rendesen.
     
  • Mindig hagyjon kellő időt a száradásra, így biztosan nem csúszkálnak majd el a darabok.
     
  • Nem attól fog jobban ragadni egy makett alkatrész, hogy azt jól megáztatja ragasztóval. Mivel apró elemekről van szó, ezért elég csupán néhány csepp is a sikerhez.
     
  • Mindig jól zárja vissza a makett ragasztó tégelyét, tubusát, hogy az még sokáig használható legyen. Figyeljen arra, hogy az előírásoknak megfelelően tárolja, hogy az ne száradjon ki idő előtt.

Váci úti Tesco Hipermarketben található üzletünk.

+36 1 200 0061

Nyitvatartás:
H - Szo: 10:00-19:00
V: 10:00-18:00

Útvonalterv